2006.04.25. 05:30
Starbucknak eljárt a szája
Az itthon is látható Battlestar Galactica (melynek magyar címét nem írjuk le, mert iszonyatosan szar) egyik főszereplője, a vadóc és persze legjobb pilótát alakító Katee Sackhoff a zap2it weboldalnak elárult egy pár dolgot a sorozat készülőben lévő harmadik szezonjáról (nálunk a TV2 adja az első évadot, a nézettséget elnézve a másodikra nem sok esély van), nem vennénk lelkünkre, ha pont a kedves olvasók maradnának ki belőle. Klikkolás után jönnek a spoilerek.
A White Noise 2 forgatásán készült interjúból kiderül, hogy a színésznőnek a haja is odalesz a szerep kedvéért (no ne tessék Sinead O'Connor stílre gondolni, de rövidebb lesz, mint amilyen a pilotnak tekinthető minisorozatban volt). Starbuck az évad első négy részében sokkal nagyobb érzelmi válságot ér majd meg a Cylonok által elfoglalt New Kobolon, mint mondjuk a Galactica fedélzetén eddig (pedig ott is kiborult rendesen, és rögvest nekiesett a hatszögletű üvegnek), de az ötödik részre öszeszedi magát, és a sereg/légierő mellett dönt.
Egy interjúban Sackhoff már leszappanoperázta a sorozatot, és most sem fogta vissza magát: Anders után megint talál magának egy új faszit, és ettől az egyébként életvidám színésznő teljesen kiborult.
Mi a fenének kell ezt csinálni? A karakterem lefekszik minden faszival akinek szerepe van a sorozatban! És nem csak lefekszik velük, egyenesen szerelmes is mindegyikbe. Mi ez, ha nem szappanopera?
A legújabb szezonról kiderült továbbá, hogy az első részben Tigh neje egy ismeretlennel fog párnacsatázni; D'Anna (alakítója maga Lucy Lawless, azaz Xena, yeah), a cylon vezér megtudja, hogy a hibrid gyerek életben van; Roslin továbbra is tanítja a gyerekeket; Tyrol és Anders az ellenállás vezéralakjai, de arról egy szó sem esik, hogy mikor láthatjuk a sorozat címében is emlegetett csatahajót, és a flotta többi részét.
A harmadik évad októberben érkezik a Sci-fi Channelre.
Szólj hozzá!
Címkék: tv spoiler bsg
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.