2006.03.09. 13:07
Keménykedés - The Unit
Kőkemény név, kőkemény akciósorozathoz. Az Alias idei kimúlásával Jack Bauer marad az egyetlen számottevő akcióhős a képernyőkön, így nem meglepő, hogy a midseasonban a „szemescsatorna” előjött egy ilyennel. Kellett ez nekünk?
Mint a képen látszik, Palmer elnök (szegény Denis Haysbert szerintem az életben nem fog kilépni a 24-ben alakított figura árnyékából) már nem Armani öltönyben, hanem talpig terepszínben osztja az észt az „Egység” nevű szigorúan titkos alakulat élén. Mellette látható Robert „Terminátor voltam én is” Patrick, akit akkor vesznek elő, ha a casting leírásban „kemény, megalkuvást nem tűrő, katonás kiállású negyvenes férfi” szerepel, meg az obligát újonc a csapatban, akit a Sikoly 3-ban látható Scott Foley alakít, ki tudja miért.
Az Egységet akkor vetik be, ha már más nem tud csodát tenni, az összes ügynökség, hárombetűs rendfenntartó és a sereg is csődöt mond. A pilotból ugyan nem derül ki, hogy mitől ilyen faszagyerekek, mivel a már említett két tagon kívül (a Terminátor csak egy bunkerben feszeng, terepre nem megy) mutatnak még kettőt, de semmi különöset nem csinálnak – kiugranak egy gépből (ernyővel), és berobbantanak egy ajtót, meg bakot tartanak a főnöknek. Röviden az első rész: újonc érkezik az egységbe – elviszik egy ex-csapattaghoz Idaho államba – kap pisztolyt tőle – terroristák gépet térítenek – terroristák túszokat ölnek – helyi erők bebukják a szabadítási kísérletet – jön az elitalakulat (mert ez lenne a címe magyarul, ide a rozsdás bökőt) és megment/lelő mindenkit.
Igen, a nejek. A született katonafeleségek alcímet is kaphatná a háttértörténet, a főnök neje a tyúkanyó, igazgatná az újonc nejét, akinek ez nem annyira tetszik, nem akar a bázisra költözni, meg fél, hogy meghal majd a férje, satöbbi, satöbbi, mindez hazafias maszlaggal leöntve (ez volt a férjed álma, ne tedd tönkre, hadd szolgálja a hazát). Ráadásul a nők nagyon gáz dialógusokat kaptak, ami azért meglepő, mert Mamet nagyszerű író, Shawn Ryan meg tökös legény, de itt nagyon mellényúltak mindketten.
A technikai megvalósítás, stb. tökéletes, de ez nem nagy kunszt, egy network sorozatnál minimális elvárás. Egyelőre 12 részre érkezett megrendelés, többet nem is igen hiszem, hogy ki lehetne hozni belőle.
CBS, kedd este
Szólj hozzá!
Címkék: cbs pilot
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.